barokklovak friz dijlo

Oszd meg és uralkodj!

Ismerjük meg Hollandia fekete gyöngyét a Fríz lófajtát. Honnan ered, és hogyan szolgálta az emberiséget napjainkig?

A fríz lovak általános jellemzői

Közkedvelt fajta, melyet használhatunk nyereg alatt, és fogatlóként is. Ám a páratlan szépségű fajta nem minden korszaka volt fényűző. Végleges kialakulását homály fedi, viszont minden írásos, illetve képi bizonyíték alapján, szinte pontosan nyomon követhető. Egyaránt elfogadott a fríz ló és a frízló elnevezés is. Ez utóbbit az indokolja, hogy a fríz önmagában egy nép és ezen nép nyelvének a neve magyarul. A hollandiai Fryslân (hollandul Friesland, magyarul Frízföld) tartománya valaha önálló ország volt, és a frízlovakon kívül a fríz tehénfajta is innen ered. Ha a szövegkörnyezetből nem egyértelmű, akkor mindenképpen a frízló változatot használjuk.

A fríz lovak közel évezredes története

Közkedvelt tévhit a frízló fajtát nem ismerők körében, hogy valamiféle modern, legkésőbb 19. századi tenyésztésű fajta volna. A történet fondorlata, hogy az első feljegyzések a Keresztény korszak kezdetéről származnak, melyek szerint a Fríz csapatok saját lovaikkal vonultak csatába Britanniában. Anthony Dent és mások írásai szerint az akkor még frízek lovaiként emlegetett fajta a Brit Shire és a Fell póni őse.
A 11. században Willem de Verooveraar, a napjainkra kialakult fajtára legjobban hasonlító lovakat használt. De készültek olyan festmények is, melyek fríz lovakon ülő lovagokat ábrázolnak. A keresztes hadjáratok idején, valamint a későbbiekben egyre valószínűbbé vált, hogy a lovakat arab telivérrel, valamint andalúzzal keresztezték, hogy jobb hátassá tegyék a kialakuló fajtát.
A legelső írás, amelyben már Fríz lóként szerepel, 1544-ben készült, mely egy Johann Friedrich von Sachsen nevű német férfi által íródott.

barokklovak friz dijlo

Kép forrása

A mai fríz őseit az elsők között háziasították Európában. A II. században, a Hadrianus római császár idején szolgáló fríz katonákkal már ezek a lovak is részt vettek a nagy-britanniai hadjáratokban. Bizonyos szakemberek szerint a shire fajta elődei is ezek a lovak voltak. Kb. 150 cm marmagasságúak voltak és az ókori leletek alapján igen mutatós, akciós mozgással bírtak. Ez a fajta lehetett a mai frízek őse, ám kinézetében még jelentősen különbözött a mai típustól.

Frízlovak a középkor után

A fríz lóállományt a 16-17. században andalúz ménekkel keresztezték. Ennek köszönhető, hogy a fajtát ma a melegvérűek között tartják számon. A fajtát, az andalúz hatás ellenére főként a mezőgazdaságban hasznosították, de a frízek a spanyol hatás következtében egy idő után túl könnyűvé váltak ahhoz, hogy továbbra is érdemes legyen őket a gazdaságban dolgoztatni. Ekkor már elterjedt a groningeni fajta is, amely kiváló munkaló volt. A fríz emiatt majdnem kihalt az 1900-as évek elején: mindössze három fedezőmén maradt meg. A gyönyörű feketék kedvelői azonban sikeresen regenerálták a frízt, és az 1900-as évek második felében a fajta addig ki nem használt tulajdonságai is előtérbe kerültek.

barokk lovak fríz ló frízló története

Kép forrása

A kialakult fajta életében komoly változás leginkább a 19. század végén észlelhető. Akkoriban már teljesen a holland vidék részévé vált. Gazdasági lónak használták, illetve sokszor ügető versenyek résztvevői voltak. Az orlovi ügetőló tenyésztésében is meghatározóvá vált. Azonban a Fríz lovaknak fel kellett venniük a versenyt a többi nehéz hámos lófajtával is, így erősítésük végett, keresztezve lettek az igásokkal. A nehéz csontozatú Frízeket is igás fajtába sorolták, ez majdnem végzetes döntés volt a fajtára nézve.

barokklovak friz kocsilo

Kép forrása

1879 május elsején megalapították a Fríz fajta méneskönyvét. Bár ez a lépés a tenyésztés tisztulását eredményezte, ezzel párhuzamosan, a szelekció során az állomány ismét rohamosan csökkenni kezdett. A fajta megmentése azonban fontossá vált a hollandok számára. Megmentésével a fantasztikus külső mellett barátságos, intelligens, sokoldalú fajtát tudhatnak a magukénak. Ami azt eredményezte, hogy ma már három típust is megkülönböztethetünk. A klasszikus típust, a barokk típust és a sport típust.

A Fríz lovak jellemzői

A szögletes alkat a legjellemzőbb.A fríz ló máig megőrizte fajtája ősi jellegzetességeit, kitartását és kiegyensúlyozottságát. Elismerésre méltó testfelépítése, robusztus megjelenésű, a betegségekre, huzatra, nagyon érzékeny lófajta. Egészséges, dinamikus mozgású. Térölelő, lendületes jármódja, vérmérséklete, mozgékonysága, a hátsó lábak tolóereje és az ügetésben megmutatkozó erőteljes térdmunka rendkívül magával ragadó. A fríz, spanyol őseiből adódóan sok mindenben hasonlít a lipicaira: mindkét fajta erős farral, természetes feligazítottsággal és magas, akciós mozgással rendelkezik.

A frízek egyöntetűsége lehetővé teszi, hogy szinte bármelyik két fríz egy párt alkosson a fogatban. Az akciós mozgás, típusra jellemző forma és a kis határok között mozgó méretek együttesen adják a fríz fogatok eleganciáját. A fríz ló igen sokoldalú fajta. Nemes vonásai és mérhetetlen megbízhatósága miatt bemutatók és versenyek ideális szereplője, de tökéletes társ hobbilovasoknak is.

A frízek a lipicaihoz hasonlóan megtaníthatók nagydíj szintű díjlovas feladatokra, és képesek teljesíteni a föld feletti iskola nehéz gyakorlatait is. A fríz emellett jó minőségű ügetéssel is rendelkezik, amely keresetté teszi a fogathajtásban is. Hámoslóként elsősorban bemutatókon szerepel, a hagyományos holland fogatban (Sjees). Mesébe illő külleme és intelligenciája miatt cirkuszi lóként sem ritka. Karaktere és emberhez való ragaszkodása hobbicélokra is ideálissá teszi.

Bírálati szempontok

A szín mindig fekete, illetve ennek árnyalatai. A tartási körülmények befolyásolhatják a színtónust (nyárifekete), de a standardszín mindig egyszínű fekete. Fajtakizáróak minden esetben a fehér jegyek, mint pl.: a kesely lábak illetve jegyes fej (hóka, csillag stb.). Az egyetlen megengedett jegy a homlokon lévő max. 3 cm kiterjedésű fehér csillag.

A frízló korrekt gerincvonalát jól hangsúlyozza az ívelt és büszkén hordott nyak, amely fejlett, széles mellkasba és erős, hosszú vállakba megy át. A far csapott, a mar kidomborodó, a fej hosszú, de nemes. A szemek nagyok és élénk pillantásúak, a fülek mozgékonyak, finom szabásúak. A törzs tömeges, erős és mély. A hát rövid, íve kissé megtört. A sörény és a farok szőre sűrű, hosszú, enyhén hullámos, ritkítani vagy befonni csak ritkán szokták. A végtagok rövidek, erősek, jó csontozatúak. Hosszú, sűrű bokaszőre van. A paták kemények és jól formáltak. Megsínyli a (gyakori) ló, lovas, élőhely változást.

Facebook Comments

Oszd meg és uralkodj!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.